Történet
A kovácsoltvas-művesség története.
Az emberiség történelmének leginkább meghatározó fémét időszámítás előtt kb. háromezer évvel Mezopotámiában kezdték használni. A vaskorszak kezdetét a kőkorszak és a bronzkorszak után, Kr.e. 1000. évre teszik. A vas elterjedésének kedvezett az is, hogy ércei az egész világon igen sok helyen, szinte kimeríthetetlen mennyiségben találhatók. Megkönnyítette az emberi munkát és ugrásszerű elindítója volt a társadalmi fejlődésnek. A vas szerepe a mai világunkban is töretlenül növekszik, így bátran kijelenthetjük, hogy egy ötezer-éves kultúráról beszélünk.
Hasonlóképpen találkozunk a szakmabéliek különféle elnevezésével is; ipari kovácsok, kovács iparművészek, lakatosok akik tömegesen gyártják a „kovácsoltvas” kerítéseket. De az irodalomban és a gyakorlatban is használják a műkovács, kovácsművész, díszműkovács kifejezéseket is, sőt a mesterségek összemosódása következtében a műlakatos és díszműlakatos címet is. Régebben a lakatosok közül kerültek ki a legismertebb kovácsmesterek.
A mai kovács szerszámok, az üllő a fogók a kalapácsok valamint az alap műveletek a több ezeréves hagyományokat követik. A modern gépek csupán a fizikai munkát könnyítik meg, a kovácsoltvas a mai napig a több ezeréves műveletek alkalmazásával jön létre.
A kovácsoltvas fejlődése.
Az első lendületet az ókorban a fegyvergyártás adta. Elsősorban kardokat, lándzsákat, tőröket, majd később a középkorban páncélvereteket, -ingeket, -sisakokat, ágyúkat gyártottak. A közlekedési igények megjelenésével fejlődött a kerék -, és kocsigyártás, lópatkolás, szeg készítés.
A korai vasművesek nem tudták, hogy a vas széntartalmát le kell csökkenteni annak másodszori megolvasztásával, és hogy a buga (öntöttvas tömb) kovácsolása során távozik el a szén és az egyéb szennyeződések, így állítható elő a ma is ismert jól kovácsolható vas anyag. A hiányzó szaktudás eredményeképpen a korai kovácsoltvas természete nagyon hasonlított az öntöttvaséhoz, azaz rideg és törékeny volt.
A középkorban jelentek meg az építészethez kapcsolódó kovácsoltvas munkák amely napjainkig is tart és a vas felhasználásának második nagy korszakát jelentette.
A vasművességből csak a második évezredtől kezdődő kovácsoltvas tevékenység fejlődését kísérhetjük figyelemmel, a ránk maradt tárgyak alapján. A korábbi korok vasmunkái legnagyobb részben megsemmisültek, az ásatások nyomán felszínre került darabok elrozsdásodtak, elporladtak.
A vasművesség fejlődését nagymértékben előmozdította a vízikerék feltalálása, amellyel a fújtatókat mozgatták és a lengőkalapácsokat hajtották.
A magyar vasműves céhek először a XIII. században kezdtek megalakulni.
A kovácsoltvas és a művészet történeti korok.
Román: XI.-XII. század. külső megjelenésben kevésbé díszesek. Fő díszítőeleme a csiga, a csigák végződéseit stilizált virág és levélformák gazdagítják. A kovácsoltvas művesség fejlődésének kiindulópontja a kapu és láda vasalatok készítése, díszítése volt. Ebben a korban épült épületek ajtó vasalatainál már alkalmazták a művészileg megmunkált kovácsoltvasat. Ismerték és használták a szegecselést.
Gótikus vasművesség: XIII.-XV. század. Csúcsíves stílus. A csiga helyett a geometrikus formák uralkodnak. A motívumok külön-külön készültek el, majd szegecseléssel kapcsolták össze. A XIV.-XV. században már sokféle használati tárgy is készül kovácsoltvasból. Gyertyatartók, falikarok, csillárok, kotta álványok, kandallószerelvények, vasbútorok jelennek meg. Az ajtókat keretbe rakják, a betétrészek négyzetes vagy diagonális mezőkbe illeszkednek.
Reneszánsz vasművessége: XV-XVI. század. Az épületek külső és belső díszítésében fontos szerepe volt a vasművességnek. Uralkodó motívum a csiga. A román stílustól eltérően a csigák egymásba fonódnak és ugyan azon csigából egy vagy több csiga fut ki, a csigákat vékony rúd vasból alakítják ki. Technológiai újdonság a tausírozás (vas arannyal vagy ezüsttel díszítésének művészete, elsősorban fegyvereknél használták) és maratás. E kor műipari alkotásai, virágtartók, tűzikutyák, mosdóasztalok, keresztelő medence-álványok. Külső vasmunkák közül a gazdagon díszített rácsok, bejárati kapuk, kerítések, cégérek emelkednek ki.
Barokk vasművessége: XVII-XVIII. század. A reneszánszban használt rúdvasat kiszorítja a négyzet és lapos vas. A keretvasak vastagabb anyagból készültek, a díszítési elemekhez könnyebb anyagot alkalmaztak. A csigák még mindig vezető motívumai a kovács mestereknek, azonban ezt leginkább C, G, S alakra görbítik. A csiga végződései kilépnek a síkból és kosszarvszerű kiképzést kapnak. Elterjedtek a hengerművek, a lemez lényegesen jobb és olcsóbb lett, a virágokat, leveleket lemezből hidegen domborították.
Rokokó vasművesség: XIV. és XV. Lajos uralkodása alatti korszak. Jellemzője a túldíszítettség, a C alakú csigák hátán tarajos, kagylós motívumok elhelyezése, virág csokrok, kicsavart végű bordázott akantusz levelek. A díszítmények vázát sokszor egymás mellé rakott szimmetria nélküli C alakú csigák alkotják.
Klasszicista stílus: XVI. Lajos uralkodása alatt fejlődött ki, elemeit a görög és római hagyományokból vette át. Babérlevelekből összeállított füzérdíszítések kétoldalt lelógó szára, szimmetrikus elrendezés közepén görög váza, római időkben alkalmazott akantusz díszítéssel.
A XIX.- XX. század vasművessége: A XIX: század első felében a kovácsoltvas művesség hanyatlani kezdett, helyébe az öntött vas lépett, és csaknem minden területről kiszorította a kovácsoltvasat.
A század második felében, az építkezések fellendülésével újra megnövekedett az igény a kovácsolt termékek iránt. Jellemzője, hogy a kovács mesterek a legkülönbözőbb anyagból dolgoznak, a vezető gondolat a célszerűség és az anyagszerűség. Az épület tömegének egységes és ritmikus tagoltságát tűzi ki feladatul. A közel 1000 év vasművészetének egyes motívumai ésszerű alkalmazásban újra és újra megjelennek a jelenkor kovácsoltvas munkáiban.
A kovács mesterség és az istenek.
A mesterség ókori jelentőségét igazolja, hogy a görög mitológiában a kovácsokat oltalmazó Hephaistos jelentős szerepet foglalt el az olimposzi istenek sorában. Hephaisztos latin megfelelőjét Vulcanust a rómaiak a tizenkét „nagy” isten között tartották számon.
Az emberiség történelmének leginkább meghatározó fémét időszámítás előtt kb. háromezer évvel Mezopotámiában kezdték használni. A vaskorszak kezdetét a kőkorszak és a bronzkorszak után, Kr.e. 1000. évre teszik. A vas elterjedésének kedvezett az is, hogy ércei az egész világon igen sok helyen, szinte kimeríthetetlen mennyiségben találhatók. Megkönnyítette az emberi munkát és ugrásszerű elindítója volt a társadalmi fejlődésnek. A vas szerepe a mai világunkban is töretlenül növekszik, így bátran kijelenthetjük, hogy egy ötezer-éves kultúráról beszélünk.
- vas: a kohókban a vasércből nyersvasat készítenek
- acél: a nyersvasból az acélművekben tisztított és ötvözött acélt állítanak elő
Hasonlóképpen találkozunk a szakmabéliek különféle elnevezésével is; ipari kovácsok, kovács iparművészek, lakatosok akik tömegesen gyártják a „kovácsoltvas” kerítéseket. De az irodalomban és a gyakorlatban is használják a műkovács, kovácsművész, díszműkovács kifejezéseket is, sőt a mesterségek összemosódása következtében a műlakatos és díszműlakatos címet is. Régebben a lakatosok közül kerültek ki a legismertebb kovácsmesterek.
A mai kovács szerszámok, az üllő a fogók a kalapácsok valamint az alap műveletek a több ezeréves hagyományokat követik. A modern gépek csupán a fizikai munkát könnyítik meg, a kovácsoltvas a mai napig a több ezeréves műveletek alkalmazásával jön létre.
A kovácsoltvas fejlődése.
Az első lendületet az ókorban a fegyvergyártás adta. Elsősorban kardokat, lándzsákat, tőröket, majd később a középkorban páncélvereteket, -ingeket, -sisakokat, ágyúkat gyártottak. A közlekedési igények megjelenésével fejlődött a kerék -, és kocsigyártás, lópatkolás, szeg készítés.
A korai vasművesek nem tudták, hogy a vas széntartalmát le kell csökkenteni annak másodszori megolvasztásával, és hogy a buga (öntöttvas tömb) kovácsolása során távozik el a szén és az egyéb szennyeződések, így állítható elő a ma is ismert jól kovácsolható vas anyag. A hiányzó szaktudás eredményeképpen a korai kovácsoltvas természete nagyon hasonlított az öntöttvaséhoz, azaz rideg és törékeny volt.
A középkorban jelentek meg az építészethez kapcsolódó kovácsoltvas munkák amely napjainkig is tart és a vas felhasználásának második nagy korszakát jelentette.
A vasművességből csak a második évezredtől kezdődő kovácsoltvas tevékenység fejlődését kísérhetjük figyelemmel, a ránk maradt tárgyak alapján. A korábbi korok vasmunkái legnagyobb részben megsemmisültek, az ásatások nyomán felszínre került darabok elrozsdásodtak, elporladtak.
A vasművesség fejlődését nagymértékben előmozdította a vízikerék feltalálása, amellyel a fújtatókat mozgatták és a lengőkalapácsokat hajtották.
A magyar vasműves céhek először a XIII. században kezdtek megalakulni.
A kovácsoltvas és a művészet történeti korok.
Román: XI.-XII. század. külső megjelenésben kevésbé díszesek. Fő díszítőeleme a csiga, a csigák végződéseit stilizált virág és levélformák gazdagítják. A kovácsoltvas művesség fejlődésének kiindulópontja a kapu és láda vasalatok készítése, díszítése volt. Ebben a korban épült épületek ajtó vasalatainál már alkalmazták a művészileg megmunkált kovácsoltvasat. Ismerték és használták a szegecselést.
Gótikus vasművesség: XIII.-XV. század. Csúcsíves stílus. A csiga helyett a geometrikus formák uralkodnak. A motívumok külön-külön készültek el, majd szegecseléssel kapcsolták össze. A XIV.-XV. században már sokféle használati tárgy is készül kovácsoltvasból. Gyertyatartók, falikarok, csillárok, kotta álványok, kandallószerelvények, vasbútorok jelennek meg. Az ajtókat keretbe rakják, a betétrészek négyzetes vagy diagonális mezőkbe illeszkednek.
Reneszánsz vasművessége: XV-XVI. század. Az épületek külső és belső díszítésében fontos szerepe volt a vasművességnek. Uralkodó motívum a csiga. A román stílustól eltérően a csigák egymásba fonódnak és ugyan azon csigából egy vagy több csiga fut ki, a csigákat vékony rúd vasból alakítják ki. Technológiai újdonság a tausírozás (vas arannyal vagy ezüsttel díszítésének művészete, elsősorban fegyvereknél használták) és maratás. E kor műipari alkotásai, virágtartók, tűzikutyák, mosdóasztalok, keresztelő medence-álványok. Külső vasmunkák közül a gazdagon díszített rácsok, bejárati kapuk, kerítések, cégérek emelkednek ki.
Barokk vasművessége: XVII-XVIII. század. A reneszánszban használt rúdvasat kiszorítja a négyzet és lapos vas. A keretvasak vastagabb anyagból készültek, a díszítési elemekhez könnyebb anyagot alkalmaztak. A csigák még mindig vezető motívumai a kovács mestereknek, azonban ezt leginkább C, G, S alakra görbítik. A csiga végződései kilépnek a síkból és kosszarvszerű kiképzést kapnak. Elterjedtek a hengerművek, a lemez lényegesen jobb és olcsóbb lett, a virágokat, leveleket lemezből hidegen domborították.
Rokokó vasművesség: XIV. és XV. Lajos uralkodása alatti korszak. Jellemzője a túldíszítettség, a C alakú csigák hátán tarajos, kagylós motívumok elhelyezése, virág csokrok, kicsavart végű bordázott akantusz levelek. A díszítmények vázát sokszor egymás mellé rakott szimmetria nélküli C alakú csigák alkotják.
Klasszicista stílus: XVI. Lajos uralkodása alatt fejlődött ki, elemeit a görög és római hagyományokból vette át. Babérlevelekből összeállított füzérdíszítések kétoldalt lelógó szára, szimmetrikus elrendezés közepén görög váza, római időkben alkalmazott akantusz díszítéssel.
A XIX.- XX. század vasművessége: A XIX: század első felében a kovácsoltvas művesség hanyatlani kezdett, helyébe az öntött vas lépett, és csaknem minden területről kiszorította a kovácsoltvasat.
A század második felében, az építkezések fellendülésével újra megnövekedett az igény a kovácsolt termékek iránt. Jellemzője, hogy a kovács mesterek a legkülönbözőbb anyagból dolgoznak, a vezető gondolat a célszerűség és az anyagszerűség. Az épület tömegének egységes és ritmikus tagoltságát tűzi ki feladatul. A közel 1000 év vasművészetének egyes motívumai ésszerű alkalmazásban újra és újra megjelennek a jelenkor kovácsoltvas munkáiban.
A kovács mesterség és az istenek.
A mesterség ókori jelentőségét igazolja, hogy a görög mitológiában a kovácsokat oltalmazó Hephaistos jelentős szerepet foglalt el az olimposzi istenek sorában. Hephaisztos latin megfelelőjét Vulcanust a rómaiak a tizenkét „nagy” isten között tartották számon.
A több mint 2000 éves, nem rozsdásodó vasoszlop.
A 15 m-es vasoszlop Delhiben található. 6,6 m van a föld felett és közel 8m a föld alatt. Átmérője alul 48 cm, felső részén 30 cm. kb. 12 t tömör vas. Az oszlop különlegessége, hogy a rajta lévő írás szerint Kr.e. 400 körül kovácsolták. Sokan egy földönkívüli civilizáció emlékének tartják, mert szerintük gyártásának évében az indiai vasgyártás nem rendelkezett azokkal a technikai eszközökkel, amely ilyen nagyméretű vasmunka előállítását lehetővé tette volna. Érvként hozzák még fel a vasanyag tisztaságát is (99,72%), szerintük ilyen tisztaságú vas napjainkban is igen drága. Ilyen minőségű vasat az európai ipar csak a XIX.sz.-ban tudott előállítani. Ez minden idők legnagyobb kézzel kovácsolt vas tárgya. Az oszlop másik nagy csodája, hogy már 2400 éve szabadban áll, egyáltalán nem rozsdásodik. |